Üdv,
Karai Péter vagyok, life-coach.

„A problémának nincsen semmiféle köze a megoldáshoz.”

Segítek

Karai Péter

Egész életemben erős családi és baráti háttér segített fiatalkori útkeresésem és mondjuk ki baklövéseim feldolgozásában. Mindig tovább tudtam lépni a megfelelő irányban. Persze, ezt akkor természetesnek vettem és talán nem is értékeltem a megfelelő módon. Vezettem a családi vállalkozásunkat sikeresen, a sok nehézség ellenére. Nem kerültek el bennünket az ilyenkor szinte normális nehézségek és tragédiák sem, de ott voltak mögöttem-mellettem azok az emberek, akik önzetlenül támogattak. Nem lehetek ezért elég hálás nekik.

Amikor elkezdtem foglalkozni a coachinggal, az első gondolatom az volt, milyen szerencsés vagyok a segítőim miatt. A második, hogy nagyon sokaknak ez nem adatott meg. Tudom, hogy mindenki rendelkezik megfelelő belső erőforrásokkal a céljai megvalósításához, lehet többel mint én, de nincs meg hozzá a megfelelő támogatás. Én segíteni fogok megoldásközpontú beszélgetésekkel.

Használd ki a tapasztalataimat, tegyél fel kérdéseket nekem és persze magadnak is! Oldjuk meg a problémáidat együtt, hidd el sok esetben nem olyan nagyok ezek mint első pillanatban látszanak.

Világos, hogy a kiindulási pont mindig a probléma, de koncentráljunk inkább a változtatásra, a megoldásra.

Nem állítom, hogy nem szoktam sokat szarakodni dolgokon, de adott esetben határozott döntéseket hozok és azt gyorsan megvalósítom.

A múlton rágódni felesleges, a jövő viszont tervezhető és alakítható, ebben hiszek.

Problémák

A következő problémákkal fordulj hozzám bizalommal:

Párkapcsolat

Önértékelés

Gyász

Függőségek

Csapatépítés

Fóbia

Sport

Célok megvalósítása

Időgazdálkodás

Írásaim

  • Mókusfos

    „Evés-ivás, találkozás, elszámolás, önigazolás, pozitív visszacsatolások begyűjtése, őszinte érdeklődés, együttérzés, biztatás, emlékezés, fikázás. Nagyjából ennyi...”

    Elolvasom
  • Vásárfia

    „Nagyapám nem volt országos hírű, akkor már nyugdíjasként éldegélt nagyanyámmal városszéli házukban, de minden évben egyszer kilátogatott a vásárba...”

    Elolvasom
  • Darakór

    „A darakór annyira elterjedt, hogy sok szakember szerint a kórokozó állandóan jelen van az akváriumokban és a hal élete során többször is találkozik...”

    Elolvasom
  • A szánkó

    „Rengeteg hó, környékünkön viszonylag sok szánkózási lehetőség, egy életerős szülő, minden az én terveim szerint alakult. Viszont a szánkóval nem álltam túl jól...”

    Elolvasom
  • Aranyértündér

    „Egy igazi férfi mindig megnézi a termést, jelen esetben némi pánikot keltett a vér látványa a nem megszokott helyen. Mert egy vérző orr, felrepedt szemöldök, sérült ököl az normális, de ennek utána kell járni...”

    Elolvasom
  • Getting Things Done

    „Rácsodálkozunk szavakra: hatékonyság, prioritás, kreativitás, figyelem, érzelmek, harmónia. Persze, hogy tudjuk mit jelentenek, de mégis hiányzik valami...”

    Elolvasom
  • A robbantás

    „Miután családom, ismerőseim, barátaim és ellenségeim véleményével szemben leérettségiztem, de még az egyetemre is felvettek, mondjuk ezt én sem értettem, bevonultam katonának...”

    Elolvasom
  • A mérkőzés

    „A hazaiak kezdtek kissé nagyképűen játszani és nem riadtak vissza az alattomos szabálytalanságoktól sem, a bírók pedig úgymond szépen megfújták a hazai pályát...”

    Elolvasom
  • Visszajött a répa (kínai mese)

    „Igen nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket mind magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit...”

    Elolvasom

Díjazás

A foglalkozások ára: 3500 Ft / óra

Kapcsolat

Üzemeltető:
Karai Péter coach

Iroda:
2750 Nagykőrös, Derkovits u. 1.

Telefon (hétköznap 8.00-16.00):
+36 20 420 3067

Email:
hello@karaipeter.hu

Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek 16.00-20.00
Hétvége 8.00-16.00

Küldj üzenetet

Mókusfos

Érettségi találkozó, ötévente.
Evés-ivás, találkozás, elszámolás, önigazolás, pozitív visszacsatolások begyűjtése, őszinte érdeklődés, együttérzés, biztatás, emlékezés, fikázás.
Nagyjából ennyi.
A harmincéves találkozó az már valami, megértük, akik ott vagyunk. A többieknek RIP, nem volt szerencséjük. Ám ez évfolyam találkozó sok emberrel.
Rengeteg szervezőmunka kellett hozzá, nem nekem mert én nem vagyok rá képes de M. Nándi igen. Utólag is gratula. De tényleg, Szarvaskastély kint az erdőben, marhapörkölt, hangosítás, irányított power-pointos emlékezés, minden klappolt. Régen látott osztálytársak és sohasem látott évfolyamtársak.
Ezt megmagyarázom, állunk Danival és Gabival isszuk a welcome drinket, szívom a cigit, jönnek az emberek, köztük egy asszony. Szerintem sohasem láttam, kérdezem a fiúkat: Ez ki?
– Nem tudom talán óvónős.
– Azok el sem jöttek.
– Akkor bés volt.
– Lehet, akkor sem ismerős.
Gyurika jön, azt mondja Ildikó, a barátnőm volt két évig, de én sem ismertem fel elsőre. Ennyit arról, hogy az ember kamaszkora után már alig változik...
Kint vagyunk a szabadban, jó levegő, padok. Beszélgetnénk de a zene üvölt, kérdezem minek?
Azt mondják kell a hangulathoz.
Nekem szar a hangulatom, ha ahhoz kell akkor OK.
Próbálunk beszélgetni egymással hangosan amikor megjelenik a mókus. Ideges, én is az lennék a helyében két 1000 wattos hangszóróval a seggemben a csendes otthonomban.
Ekkor B. Mónika évfolyamtársunk túlordítva a hangszórókat:
– Nézd már egy mókus!(az erdőben)
Én az állatot nem láttam mert elmenekült, csak a nyomát a fatörzsön, hát megijedt, Befosott.
Teljesen megértem, a nagykőrösi erdőben viszonylag kevés a farkas, nincs hozzászokva az indokolatlanul hangos kommunikációhoz.
Felhívtam a feleségemet, jöjjön értem! Vigyen haza!
Mókus vagyok és befostam.
Amúgy mindenkit szeretek és öt év múlva is szeretnék találkozni mindenkivel.

Ezt a történetet azért írtam le hónapokkal a találkozó után mert rosszul éreztem magam. Nem állítom, hogy ennél nagyobb trauma nem ért életemben de mégis volt bennem valami negatív, folyamatosan zavaró a viselkedésem miatt.
Arra gondoltam, ha az akkor tapasztaltakat le tudom írni, nem döntöttem rosszul.
Ha másért nem, miért rontottam volna el a többiek mulatságát?
Erre biztatok mindenkit, írjatok, jegyzeteljetek, vezessetek naplót, blogot, beszéljétek meg a problémáitokat. A kommunikáció fontos, ne becsüljük le!
Az a veszélyes, ami bent marad.

Karai Péter
coach

Vásárfia

Nagykőrösi vásárunk országos hírű, nem méltatlanul az. Mindent lehet ott kapni, ruházat, edények, régiségek, népművészeti termékek és van állatvásár is. Büfésor, lacikonyhákkal, italkimérésekkel, mézeskalács, törökméz, zizi, bambi, körhinta.
Ez régen is így volt, tízévesforma fiúcskaként nekem maga volt a Kánaán.
Nagyapám nem volt országos hírű, akkor már nyugdíjasként éldegélt nagyanyámmal városszéli házukban, de minden évben egyszer kilátogatott a vásárba, hogy valami éppen szükséges dolgot megvegyen magának. Ez most egy kucsma volt, ha valaki még tudja mi az. Én is bátorkodtam benyújtani igényemet egy hullámos papagájra, akit Klárikának neveztem volna el.
Nagyapámról még annyit, százhatvan centiméter magas-széles ember volt ennek megfelelő fizikai erővel, a világháborúban szerzett tapasztalatait mint volt Ludovikás meglepően hatékonyan alkalmazta. A forradalmi tevékenysége miatt, ötvenhat végén jutalomból TSZ-gondnokká léptették elő. Mint volt műszaki katona, ügyes kezű, fegyelmezett dolgozóként kivívott bizonyos tiszteletet magának. A Szabolcs megyei szilvaszedő munkatársak késelésig fajuló vitáját olyan sikeresen intézte, hogy a mentő háromszor fordult és egyszer sem volt rajta, szóval jó szakember volt.
Előző este már alig tudtam elaludni, befeküdtem nagyanyám mellé az ágyba, hozzábújva vártam a reggelt. Arra nem térnék ki, hogy az öregnek erről mi volt a véleménye.
Másnap persze én keltem legkésőbb, rémülten láttam, hogy ő már felöltözve vizsgálja kerékpárját, tudtam ilyen hosszú útra nem indulunk el felkészületlenül. Kapkodva szedtem magamra a ruháimat a reggelit sem akartam elfogyasztani, mama azonban kérlelhetetlen volt.
– Edd meg a bundás kenyeret és idd meg a teát! Addig sehova!
Két fajta teával dolgozott, kamilla, hogy ne legyen székrekedésem napközben és hársfatea, hogy éjszaka nyugodtan aludjak. Szerintem néha tett bele egy fél Valeriánát is. Ezt csak úgy mellékesen.
Elindultunk, majd lefagytam a bicikliről, de végül is az a két utcányi távolság kibírható volt, már a kezemben éreztem vágyott madárkám puha tollait, azonnal rohantam volna a kereskedőhöz.
Nagyapám megálljt parancsolt, előbb a kucsma. Azt hittem idegrohamot kapok.
A létező összes télinek mondható fejfedőt végigpróbálta a méltán országos hírű vásárban, minden de tényleg minden szempontot figyelembe véve. Mennyire tartós, mennyire meleg, az ára sem mellékes. Téli vagy tavaszi vágású az alapanyagként szolgáló állat? Vagy őszi esetleg nyári.
Az alku hosszúságát most hagyjuk.
Mellettem gyerekek sora haladt el, boldogan, kezükben kicsiny kalitkákkal benne egy-egy papagájjal. Én már azt sem bántam volna ha Pityu és nem Klárika, csak vihetném haza.
Aztán megtört a jég, a kucsma meglett, mehettem madarat választani.
A sárga mellett döntöttem körülbelül egy perc alatt. Nem kell hozzá kalitka, otthon van egy nagyobb, elég belerakni papírzacskóba, csak haladjunk.
Nagyapám új szerzeményét a seggem alá gyűrve, kezemben a zacskóval kiadtam a parancsot.
– Indulás!
Szó nélkül felült elém a kerékpárra és nekiállt tekerni a földúton.
A kucsma a második utcán esett ki alólam, amikor a madárkámat akartam leellenőrizni megvan-e még. Annyira izgatott voltam, hogy a zacskót kiszakítottam, Klárika vagy Pityu azonnal meglépett.
Az első pofont a házuk előtt kaptam miután észrevette a hiányt.
Visszaküldött, hátha a kucsma legalább megkerül. Nem került meg.
A második pofont bent a házban kaptam, ne lássák a szomszédok milyen hülye gyerek vagyok.
Nagyanyám nem szólt egy szót sem.
Teát főzött, közben a gyógyszerei között keresgélt.

Karai Péter
coach

Darakór

Nincs olyan akvarista aki ne találkozott volna ezzel a betegséggel, amely a legtöbb áldozatot szedi az akváriumi kultúrákból.
A darakór egysejtű (protozoa) „fehér pötty betegség” (ichthyophthirium multifiilis) élősködő okozza.
Az összes édesvizi halat érinti de gyakrabban fordul elő akváriumi halaknál a tartás hiányosságaiból fakadó stressz hatására.
A darakór annyira elterjedt, hogy sok szakember szerint a kórokozó állandóan jelen van az akváriumokban és a hal élete során többször is találkozik magával a kórokozóval azonban egészséges halak esetében a fertőzés nem alakul ki.
A fertőzés akkor alakul ki amikor a halak kondiciója leromlik az alábbi okok miatt:

  • nem megfelelő vízhőmérséklet
  • helytelen étrend
  • újonnan vásárolt halak helytelen szállítása
stb.
Tudni kell,hogy nem lehet megállítani a betegséget, ha már kialakult. A karantén sem megoldás a fő akváriumban újra kialakul a fertőzés és a megbetegedés.
Ebben az esetben az akvárium kezelése a megoldás.
A fenti példával természetesen nem azt akartam szemléltetni, hogy problémáink oka a körülöttünk lévő világ és problémáink megoldására az egyetlen út ennek megváltoztatása, mégis úgy gondolom érdemes kissé körüljárni ezt a témát, hogyan lehetünk képesek megváltoztatni a közeget, amelyben élünk a saját erőforrásainkban bízva de alkalmazkodva is a külső hatásokhoz.
Ezért megalkottam a saját modellemet:
D döntsd el hova akarsz eljutni
A akard is azt
R reméld, mi több higgy benne
A analizálj, mérd fel a lehetőségeidet
K legyél konzekvens
Ó óvatosan, legyen nyitva minden érzékszerved, figyeld a változásokat magadban és a környezetedben
R reakció: hogyan reagálsz te a változásokra és hogyan reagál a környezeted
Vond le a konzekvenciákat, ha szükséges „tervezz újra”,

HISZEN SEMMI SEM ÁLLANDÓBB A VILÁGBAN MINT MAGA A VÁLTOZÁS!

Karai Péter
coach

A szánkó

Édesapám ügyes kezű lakatosként kezdte a pályafutását, majd édesanyám ambícióinak engedve továbbképezte magát. Letette az érettségit és mérnöknek tanult. De kreativitását ennek ellenére nem vesztette el. Születésem ráadásul új energiákat szabadított fel benne.
Mindent maga csinált, már a bölcsőmet is betonvasból, elegánsan megtekerve hegesztette össze.
Anyám szerint Mózeskosár, de ezt csak az érdekesség kedvéért.
Keze munkáját dicsérték a lakásban található kezdetleges bútorok, az előszobafal, virágtartók, megerősített keretű ágy, mondjuk ez miatta volt mert indokolatlanul magas és viszonylag nehéz testtel áldotta meg a teremtő.
Miután járni tanulásom közben huszonötödször szaladtam bele anyukám féltve őrzött kaktuszgyűjteményébe, úgy döntött, kidobja a picsába az egészet. A családi béke érdekében azonban inkább megtervezett egy gyermek-kaktusz kompatibilis rácsot, hogy mindenki életben maradjon, A növények szépen fejlődtek és a látásom is megmaradt.
Én is szépen növekedtem kezdtem felfedezni a világot, amit apám új kihívásokként élt meg.
Néha kissé előreszaladt, olyan csúzlim volt, amit még nem tudtam kifeszíteni de vaddisznóra halálos volt.
Az előszobát nagy pávaszemekkel dekorálta ki, amitől viszont hisztérikus rohamot kaptam és nem voltam hajlandó belépni a lakásba.
Azt csak mellékesen jegyzem meg, amikor behívták a honvédséghez tartalékos szolgálatra és hazajött egy hónap múlva bajuszt növesztve, nem nyitottam ajtót neki. A kémlelőnyíláson keresztül nem tudtam beazonosítani a szőrös embert, így kint maradt. Még a szomszédok is átjöttek segíteni neki de én hajthatatlan voltam, miután anyukám végzett a munkahelyén, hosszú könyörgések árán beengedtem őket.
Mint igazi férfiak a félreértések után újraterveztük kapcsolatunkat, én elsősorban utasítottam, hogy szabaduljon meg a bajusztól.
Miután visszakaptam apukámat a szokatlanul hideg tél előnyeire próbáltam fókuszálni.
Rengeteg hó, környékünkön viszonylag sok szánkózási lehetőség, egy életerős szülő, minden az én terveim szerint alakult. Viszont a szánkóval nem álltam túl jól, egy még a nagybátyámtól örökölt fémvázas stabil ám nehéz eszközzel rendelkeztem de már ott volt a mérnöki segítség.
Apám éjt nappallá téve fúrt, faragott, könnyítette és így gyorsabbá varázsolta a szánkót.
Komolyan mondom sztár lettem a dombokon, senki ilyen gyorsan nem siklott le a lejtőkön, minden gyerek engem irigyelt.
Nagyon büszkék voltunk magunkra és közös művünkre és csak reszeltünk, faragtunk tovább immár együtt, úgy gondoltuk a határ a csillagos ég.
Nagyjából így is lett, életemben annyi csillagot nem láttam amikor túlszaladtam a dombtetőn és beleálltam egy borókabokorba.
Szerencsére csak az egyik karom tört el, meg kitört a szemfogam de az nem számít mert már úgy is el volt repedve, a homlokom a bőrt pedig nagyon szépen összevarrták, már nem is látszik.
Anyám szerint tök jó, hogy ennyivel megúsztam, számított rá és így volt jó.
Apu nem mondott semmit.
A csúzlin dolgozott. Szerinte a gumival van baj.

Karai Péter
coach

Aranyértündér

Egy komoly férfi felkelés után rátekint még alvó párjára, szomorúan konstatálja a tényt, élete szerelme megint sokáig nézte a tv-t, inkább aludna még néhány percet.
Felülemelkedve fajfenntartó ösztönein, elballag a wc-re.
A sok edzéstől megfáradt izmainak és sok táplálékkiegészítőtől meggyötört emésztőrendszerének jót fog tenni egy kis VIP csapatépítő tréning a kis helységben. Annyira már nem is bánja az elmaradt szerelmet, majd holnap akkorát bömböl mint egy szarvasbika.
Gondosan elhelyezkedik az ülőkére és várja a megszokott megkönnyebbülést, jön is az érzés csak most nem a megszokott krémesen kellemes, hanem olyan hardcore, horzsol, éget, viszket.
Egy igazi férfi mindig megnézi a termést, jelen esetben némi pánikot keltett a vér látványa a nem megszokott helyen. Mert egy vérző orr, felrepedt szemöldök, sérült ököl az normális, de ennek utána kell járni.
Mindenki tudja, hogy az igazságot a neten kell keresni, ott megírják, őszintén, egyszerűen, szakértő módon, példákkal alátámasztva.
Mire megitta a kávéját, elkészült a diagnózis.
A tünetek releváns egyezéseket mutattak, nincs mit tenni nagy a baj, ez biztosan több mint egy hétköznapi aranyér.
Úgy döntött néhány napig nem szól a feleségének a történtekről, férfias önsajnálatba menekül de azért tartásnak lennie kell, így visszavesz az edzések gyakoriságából inkább céltalanul sétál öreg kutyájával a környező utcákon, sokat elmélkedve eddigi életéről és igyekszik az ebet visszatartani attól, hogy minden járókelőt megharapjon. Az emberek méltatlankodása nem lepte meg, nyilván mindenkinek a saját problémája a legfontosabb.
Hetek teltek el de a tünetek nem sokat változtak, néha enyhültek majd újra erősödtek így egyre biztosabb volt az általa felállított diagnózisban.
A kutyát is kezdték megszokni, mindenki átment a túlsó oldalra, ha meglátták közeledni őket.
Sétái közben eszébe jutott gyermekkori cimborája, aki szintén ebben a betegségben halt meg fájdalmasan fiatalon. Gimnáziumi matematikatanulmányaira próbált támaszkodni, a valószínűség-számítás alapelveit figyelembe véve, mennyi rá az esély, hogy ugyanabban az utcában két ember is hasonló véget érjen.
Otthon csak egyszer hozta szóba a dolgot de miután az asszony kiröhögte és orvosi vizsgálatot javasolt lemondóan legyintett, a nőkből egyszerűen hiányzik az empátia. Úgy elvannak ezzel a menstruációval meg a gyerekszülés semmihez sem hasonlító fájdalmával, kár is volt szólni az egészről.
Az idő múlásával azért csak javult a helyzet, egyre inkább hiányolta az edzést, a társaságot is, azon a napon, amikor séta közben a kutya tévedésből őt harapta meg, érezte ez így nem mehet tovább.
Jobban is van már, ideje megfogni vasat, nyitásra ott volt a kondiban.
Óvatosan és roppant odafigyeléssel dolgozott, mozdulatai kimértek ugyanakkor könnyedek és elegánsak voltak, így kell ezt csinálni. A program egyharmadánál érkezett meg a tizenhét éves Fruzsi, megkérdezte, hogy beszállhat-e a gyakorlatba, tolt kettőt súlyon majd közölte:
- Baszd meg, egy hétig alig tudtam szarni annyira kint volt az aranyerem, esküszöm majdnem elvéreztem.

Miután túltette magát a számára talán indokolatlan közvetlenségen és végzett az edzéssel, hazaballagott, felhívta a háziorvosát és kért egy beutalót a proktológiára. A vizsgálatok megállapították, hogy nincs semmi komoly gond. Megkönnyebbült és nagyon szégyellte magát.

Karai Péter
coach

Getting Things Done

Az ősember legintenzívebb és legfontosabb napi teendője valószínűleg a futás volt. Szaladt a táplálék után, illetve menekült azok elől, akik őt akarták megenni. Ha ez a tevékenység megfelelő napi rutinná vált elérte célját, viszonylag sokáig életben maradt.
Azt gondoljuk, a mai világban ez teljesen megváltozott.
Igen, így van. Sokkal bonyolultabb és ezzel nehezebb lett életünk, eltekintve a kardfogú tigristől.
Minden nap célok, vágyak tucatjai után futkosunk és próbálunk elmenekülni a fejünk felett átcsapó hullámok elől.
Persze idővel belátjuk, hogy kell egy rendszer, amiben megbízhatunk és leegyszerűsíthetjük napi teendőink egyre növekvő, egymást átszövő és egymást kioltó tömegét.
Megértjük, hogy egyszerűen nem tudunk mindent fejben, kézben tartani, úgy a családi körben, munkahelyünkön vagy általában az életünkben.
Úgy érezzük szellemi és fizikai korlátaink kéz a kézben járnak és mindent elkövetnek ellenünk.
Azonban mi kemények vagyunk, ellenállunk, nem hagyjuk magunkat, megmutatjuk!
Cetliket veszünk elő és hűtőmágneseket, határidőnaplót, Excel- táblázatot, hiszen digitális korban élünk. Nehogy már!
Csak egyvalamin nem változtatunk, a gondolkodásmódunkon.
Órákon keresztül rendezgetjük a papír fecniket, nyálazgatjuk a határidőnaplót, ülünk a GÉP előtt. Az Excel nem tévedhet.
Csak az idő és a feladatok nincsenek jóban egymással meg velünk sem, úgy tűnik.
Rácsodálkozunk szavakra: hatékonyság, prioritás, kreativitás, figyelem, érzelmek, harmónia. Persze, hogy tudjuk mit jelentenek, de mégis hiányzik valami. A rendszer, amelyben mindezek a dolgok hatékonyan működnek.

„Hogyan tudunk megfelelő viszonyt kialakítani a világgal, és ennek révén hogyan hozhatjuk meg akár minden pillanatban a lehető legjobb döntést a szükséges következő lépésről, hogyan szűrhetjük ki a figyelemelterelő tényezőket, és hogyan küzdhetjük le feszültségeinket az el nem végzett feladataink miatt.” (David Allen)

Az első lépés a kétperces szabály megértése és alkalmazása.
Lehetővé teszi, hogy valamit megoldani könnyebb legyen mint nemet mondani rá, ha azt elintézni nem telik több időbe mint két perc, ne töprengj rajta öt percig.
Csináld meg!
Nyilván nem tudsz minden dolgot elintézni ennyi idő alatt, de kezdésnek jó lesz.

Karai Péter
coach

A robbantás

Miután családom, ismerőseim, barátaim és ellenségeim véleményével szemben leérettségiztem, de még az egyetemre is felvettek, mondjuk ezt én sem értettem, bevonultam katonának.
Bevonulni persze egy győztes hadsereg szokott, de ezt valamiért így mondták. Bevonulásom nem volt fennkölt vagy diadalittas, én úgy emlékszem inkább szerencsétlen, megalázó események sorozata volt, eltekintve a hivatalos protokolltól.
A kiképzők viselkedése minimum kimerítette a zaklatás bűntettét, az elhelyezési körülmények egy a filmekből ismert hadifogolytáborhoz hasonlítottak. Talán az étkeztetés volt a legnormálisabb, eltekintve néhány dologtól. A tojás főzéséhez használt vizet simán felhasználták a tea készítéséhez, amelytől a lé kellemesen csirkeszagú volt, a tea aromájával keverve. Néhányan először hánytak is tőle de idővel megszokták. Vidéki fiú létemre túl voltam már néhány disznóvágáson, de a golyó általi halál nekem is újdonság volt sertéséknél.
Az a tény, hogy a zuhanyzóban csak hideg víz van, augusztusban még nem zavart, novemberben már kezdett kellemetlenné válni, nem beszélve a téli hónapokról.
1986-87 tele, az igazi tél, ma ezt mondjuk, higgyétek el, ez akkor nem volt olyan szép az őrtoronyból nézve, halálra fagyva, kezedben a jéghideg fegyverrel, őrizve a semmit. A nagy hidegben úgy szívtam a barna szofit, mintha az életem múlna rajta és nem fordítva.
Nem igazán tartozik a történethez a téli erdei sátortáborozás -30 fokban, de mégis kitérnék rá, a jó kurva édesanyját annak a nyomorult gyökérnek, aki kitalálta, hogy életerős fiatal férfiakat kitegyen ennek a teljesen felesleges dolognak, hiszen ebben a hidegben mit lehet csinálni, maximum felfázni.
Azért néha volt értelmes feladatunk is, a Tiszán felduzzadó jég a hidaknál komoly veszélyt jelentett, rombolt, de jeges árvizet is okozhatott.
Pont a mi századunk volt kirendelve ügyeletre, amikor jött a riasztás Szegedről, robbantani kell.
Én ugyan nem voltam szolgálatban, persze a főtörzs engem talált meg a folyosón.
- Kece, te barom, indulás a raktárba. Itt a lista, gyújtózsinór, gyutacs, robbanóanyag, szerszámok, azért írtam fel mindent, mert tudom olyan hülye vagy úgyis elfelejted.
Azt én is éreztem, szavaiban van némi igazság, de vérig voltam sértve. A raktár felé ballagva találkoztam néhány fiúval, focizni mentek, kék melegítő, piros frottírzokni, fehér dorkó, ahogy kell. Kérdezték van-e kedvem beszállni, persze volt.
Úgy ment ki a fejemből a szegedi árvíz és a főtörzs a marhaságaival mint a pinty.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, annyira azért nem voltam nélkülözhetetlen tagja a magyar néphadseregnek, hogy a dolgot nélkülem ne tudták volna megoldani, volt robbantás, a jég szépen levonult. Szeged megúszta. Én viszont nem.
Főtörzs és közöttem valami eltört, megváltozott. Amikor néhány óra múlva ismét találkoztunk, én kipirulva a focitól, ő összefagyva, mégis büszkén az elvégzett feladat miatt, nem szólt hozzám. Semmi barom vagy hülye, egyszerűen elsétált mellettem.
Másnap parancskihirdetés után magához intett.
- Ez mi volt?
- Jelentem, elfeledkeztem magamról (Szegedről, jeges árvízről, robbantásról)
- Jól van, majd én is elfeledkezem magáról.
Így történt, hogy a zászlóalj történetében először az egyik honvéd a karácsonyt és a szilvesztert is a laktanyában ünnepelte, míg a többség a családjával lehetett.
Akkor ezt nagyon igazságtalannak éreztem, ma már belátom, volt alapja a büntetésnek.
Évekkel később, amikor elmeséltem nagyapámnak, aki hivatásos katona volt, annyit mondott:
- Engem ezért 41-ben agyonlőttek volna.
A világ változik.

Karai Péter
coach

A mérkőzés

Néhány éve megkértek, hogy tolmácsként vegyek részt az egyik női kosárlabda csapat lengyelországi túráján. 
Örömmel mondtam igent, feleségem révén kötődöm a sportághoz és mindig szívesen utazom második hazámba.
 Az út Gdyniába nagyon hosszú volt, de megérte. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül és a tengert is régen láttam utoljára.

Szobám ablaka pont az öbölre nézett, szebbet el sem tudnék képzelni.

Túl sok dolgom mint tolmács nem akadt, a sportolók egy nyelvet beszélnek. Azért lelkesen kísértem a csapatot, amelynek az edzője egy fiatal, igen tehetséges szakember volt. A kispad végén üldögélve sokat tanultam tőle és a lányoktól erről a szép sportágról, az összefogásról, a küzdelemről, a tiszteletről.

A mérkőzések között lelkesen jártam az utcákat, igyekeztem minél többet kommunikálni a helybéliekkel. Nagyon kedvelem a lengyel konyhát, a tengerparti sütödéket, még a pofátlan sirályokat is, akik minden lépésedet követik és megpróbálják kilopni a sült halat az ember kezéből.

Még azt is élveztem, hogy öt percenként változik az időjárás, hol esik az eső, hol száz ágra süt a nap. Ez ott ilyen, teljesen felesleges rajta izgulni, kárpótol a tenger látványa, a levegő tisztasága és ennyi. Szóval igazán jól éreztem magam.

Az utolsó mérkőzésen múlt, hogy a csapat megnyeri-e a tornát, Attila az edző feszült arccal nézte a lányok bemelegítését. Tudtam, már a taktikán és a kezdőjátékosokon jár az esze. Az ellenfél a hazai csapat magabiztosan kezdett. Szép támadásokat vezettek, kezdtek elhúzni, Attila időt kért.
A lányoktól több fegyelmet, harcosságot várt el és ezt igen határozottan tudtukra is adta.
A hazaiak kezdtek kissé nagyképűen játszani és nem riadtak vissza az alattomos szabálytalanságoktól sem, a bírók pedig úgymond szépen megfújták a hazai pályát.
Arra gondoltam az első helynek annyi, ilyen erős csapat ellen jó a második is. Egy kirívó szabálytalanság utáni kétes bírói ítélet azonban mindent megváltoztatott. A lányok összeszorított foggal harcoltak, a védekezésük egyre keményebb lett, támadásban pedig minden trükköt bevetve küzdöttek a győzelemért és egymásért. Az edzőre néztem és megkérdeztem mit fog nekik mondani a szünetben. Erre azt felelte semmit, látja a szemükben bármit meg fognak tenni a győzelemért. A téves bírói ítéletek és a hazai játékosok viselkedése annyira felbosszantotta őket hogy itt a taktika már nem sokat számít, sokkal fontosabbak az érzelmek. A csapat egysége, a győzelembe vetett hit, a játék iránti alázat minden edzői elképzelést felülír. Úgy éreztem fiatal kora ellenére végtelenül éretten gondolkodik a sportról sőt valószínűleg az egész életről.
A mérkőzést és vele az első helyet egyébként megszereztük.



Karai Péter
coach

Visszajött a répa (kínai mese)

Igen nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket mind magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit.
Egyszer csak boldogan kiált fel a nyuszi:
— Hohó! Két répát találtam!
Megette az egyik répát. Maradt még egy. Azt gondolta a nyuszi: Nagy a hó, hideg az idő. A csacsi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem ezt a répát, hadd lakjék jól!
Szaladt a nyuszi a csacsi házához, hanem a csacsi nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a csacsi házában. Azért nem volt otthon a csacsi, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy nagy, édes krumplit, örömmel hazavitte. Belépett a csacsi a házába, meglátta a répát, csodálkozott nagyon:
— Hát ez hogy kerül ide?
A csacsi megette az édes krumplit, aztán azt gondolta: Nagy a hó, hideg az idő. A bárányka otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!
Szaladt a csacsi a bárányka házához, hanem a bárányka nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a bárányka házában. Azért nem volt otthon a bárányka, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy káposztát, örömmel hazavitte. Belépett a bárányka a házába, látta ám a répát, csodálkozott nagyon:
— Hogy került ez ide?
A bárányka megette a káposztát, aztán azt gondolta: Nagy a hó, hideg az idő. Az őzike otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!
Szaladt a bárányka az őzike házához, hanem az őzike nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta az őzike házában. Azért nem volt otthon az őzike, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy karalábét, örömmel hazavitte. Belépett az őzike a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon:
— Hát ez hogy került ide?
Az őzike megette a karalábét, aztán azt gondolta: Nagy a hó, hideg az idő. A nyuszi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!
Szaladt az őzike a nyuszi házához, hanem a nyuszi már jóllakott, és aludt édesen. Az őzike nem akarta felébreszteni a nyuszit, letette hát a répát, s otthagyta. Felébredt a nyuszi, s nagyra nyitotta a szemét csodálkozásában:
— Ejnye, visszajött a répa! Nohát! — gondolkozott egy keveset a nyuszi, s hamar kitalálta, hogy csak a barátai hozhatták neki ajándékba.

Ezt nem én írtam, ezért igazán eredeti és tanulságos kis történet, mindenkinek ajánlom, sokan tanulhatunk belőle.

Karai Péter
coach