Miután családom, ismerőseim, barátaim és ellenségeim véleményével szemben leérettségiztem, de még az egyetemre is felvettek, mondjuk ezt én sem értettem, bevonultam katonának.
Bevonulni persze egy győztes hadsereg szokott, de ezt valamiért így mondták. Bevonulásom nem volt fennkölt vagy diadalittas, én úgy emlékszem inkább szerencsétlen, megalázó események sorozata volt, eltekintve a hivatalos protokolltól.
A kiképzők viselkedése minimum kimerítette a zaklatás bűntettét, az elhelyezési körülmények egy a filmekből ismert hadifogolytáborhoz hasonlítottak. Talán az étkeztetés volt a legnormálisabb, eltekintve néhány dologtól. A tojás főzéséhez használt vizet simán felhasználták a tea készítéséhez, amelytől a lé kellemesen csirkeszagú volt, a tea aromájával keverve. Néhányan először hánytak is tőle de idővel megszokták. Vidéki fiú létemre túl voltam már néhány disznóvágáson, de a golyó általi halál nekem is újdonság volt sertéséknél.
Az a tény, hogy a zuhanyzóban csak hideg víz van, augusztusban még nem zavart, novemberben már kezdett kellemetlenné válni, nem beszélve a téli hónapokról.
1986-87 tele, az igazi tél, ma ezt mondjuk, higgyétek el, ez akkor nem volt olyan szép az őrtoronyból nézve, halálra fagyva, kezedben a jéghideg fegyverrel, őrizve a semmit. A nagy hidegben úgy szívtam a barna szofit, mintha az életem múlna rajta és nem fordítva.
Nem igazán tartozik a történethez a téli erdei sátortáborozás -30 fokban, de mégis kitérnék rá, a jó kurva édesanyját annak a nyomorult gyökérnek, aki kitalálta, hogy életerős fiatal férfiakat kitegyen ennek a teljesen felesleges dolognak, hiszen ebben a hidegben mit lehet csinálni, maximum felfázni.
Azért néha volt értelmes feladatunk is, a Tiszán felduzzadó jég a hidaknál komoly veszélyt jelentett, rombolt, de jeges árvizet is okozhatott.
Pont a mi századunk volt kirendelve ügyeletre, amikor jött a riasztás Szegedről, robbantani kell.
Én ugyan nem voltam szolgálatban, persze a főtörzs engem talált meg a folyosón.
- Kece, te barom, indulás a raktárba. Itt a lista, gyújtózsinór, gyutacs, robbanóanyag, szerszámok, azért írtam fel mindent, mert tudom olyan hülye vagy úgyis elfelejted.
Azt én is éreztem, szavaiban van némi igazság, de vérig voltam sértve. A raktár felé ballagva találkoztam néhány fiúval, focizni mentek, kék melegítő, piros frottírzokni, fehér dorkó, ahogy kell. Kérdezték van-e kedvem beszállni, persze volt.
Úgy ment ki a fejemből a szegedi árvíz és a főtörzs a marhaságaival mint a pinty.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, annyira azért nem voltam nélkülözhetetlen tagja a magyar néphadseregnek, hogy a dolgot nélkülem ne tudták volna megoldani, volt robbantás, a jég szépen levonult. Szeged megúszta. Én viszont nem.
Főtörzs és közöttem valami eltört, megváltozott. Amikor néhány óra múlva ismét találkoztunk, én kipirulva a focitól, ő összefagyva, mégis büszkén az elvégzett feladat miatt, nem szólt hozzám. Semmi barom vagy hülye, egyszerűen elsétált mellettem.
Másnap parancskihirdetés után magához intett.
- Ez mi volt?
- Jelentem, elfeledkeztem magamról (Szegedről, jeges árvízről, robbantásról)
- Jól van, majd én is elfeledkezem magáról.
Így történt, hogy a zászlóalj történetében először az egyik honvéd a karácsonyt és a szilvesztert is a laktanyában ünnepelte, míg a többség a családjával lehetett.
Akkor ezt nagyon igazságtalannak éreztem, ma már belátom, volt alapja a büntetésnek.
Évekkel később, amikor elmeséltem nagyapámnak, aki hivatásos katona volt, annyit mondott:
- Engem ezért 41-ben agyonlőttek volna.
A világ változik.
Karai Péter
coach